Premi Rink
Muskétások
Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Premi Rink Jégcsarnok a Gödöllői Jégkorong Sportegyesület csapatainak otthona. Az egyesület célja, hogy az egészséges életmód gyakorlása és igénye része legyen életüknek mind gyermek, mind felnőtt korban is, valamint azok a sportolók, akik szorgalmuk és tehetségük eredményeként magas szinten kívánnak sportolni, megfelelő alapot kapjanak ezen cél eléréséhez egyesületünktől, és ki tudjanak teljesedni, bármelyik általunk képviselt sportról is legyen szó.
További információkért látogassa meg a Muskétások honlapját: www.musketasok.hu
A csapatról
Egyesületünk a jégkorong oktatását életkorhoz igazított, lépcsőzetes szakmai programra építi: a korcsolyaoktatástól a korosztályos csapatjátékig minden szinten a technikai alapok, a játékintelligencia és a közösségi élmény fejlesztése áll a középpontban. Képzett edzőink értékalapú, szeretetteljes légkörben, biztonságos körülmények között dolgoznak a gyermekekkel, szoros együttműködésben a szülőkkel és az iskolákkal.
Célunk, hogy Gödöllő és vonzáskörzete a régió meghatározó jégkorong-utánpótlásbázisává váljon, ahol minden korosztály számára folyamatos, kiszámítható és magas színvonalú sportolási lehetőség áll rendelkezésre. Hosszú távon olyan közösséget építünk, amelyben az egészséges életmód természetes, a tehetséges sportolók pedig megkapják azt az alapot, amellyel a legmagasabb szinten is kiteljesedhetnek.
2019
Alapítva
3
Korosztály
50+
Igazolt játékos
Tehetséggondozás
Felelősek vagyunk, hogy a szorgalmas, tehetséges, céltudatos gyerekek számára megadjuk azt, amely segítheti őket abban, hogy profi karriert fussanak be. Ehhez gondosan megtervezett és kiválasztott programot készítünk, ahol a központban a teljes ember (homo totus) van, így nem csak fizikai, hanem spirituális és mentális téren is a legjobb megoldást kell nyújtanunk a sportolók számára. Ezen cél elérése kiegészül azzal a lehetőséggel, hogy biztosítanunk kell a megfelelő környezetet, annak érdekében, hogy a sportolók ki tudjanak teljesedni.
Számunkra legfontosabb, hogy a sport és az oktatás kéz a kézben járjanak. Jövőbeni tervünk, hogy azok a jégkorongozók, akik a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban tanulnak és sportolnak eljussanak már gimnáziumi éveik alatt a Premontrei rend által, az Amerikai Egyesült Államokban működő testvériskolába, a Notre Dame Academy-re, illetve gimnáziumi tanulmányaik után sportkarrierjüket és tanulmányaikat a St. Norbert College-n folytathassák. Azok, akik nem ebben az intézményben tanulnak, azok számára pedig Kanadában vagy az Amerikai Egyesült Államokban ajánlunk megbízható intézményeket. Ezek távolabbi tervek, és a Jóisten áldása is szükséges ahhoz, hogy megvalósuljanak.



